Chapter Select
A szerzői jogi törvény és a DMCA ismerete Twitch-közvetítőként
A szerzői jogi törvény és a DMCA ismerete Twitch-közvetítőként
Mi a szerzői jog és kinek a tulajdona?
A Twitch nem szerzői jogi bíróság, és általában nincs abban a helyzetben, hogy jóváhagyja vagy megtagadja az ellenbejelentéseket az alapján, hogy a bejelentő és a jogtulajdonos közül melyiknek van igaza, és melyik téved. A szerzői jogok által védett művek közé tartoznak például a zenék, a grafikák, a regények, a tévésorozatok és filmek, számítógépes kódok és egy sor más kreatív alkotás.
A szerzői jogokat kezdetben a mű „szerzői” birtokolják: például az adott dalt szerző és előadó zenészek, az adott falfestményt festő művész, vagy akár a szórakoztató élő adást közvetítő közvetítő (például te). A szerzők azonban gyakran „átengedik” a jogaikat másoknak (egy személynek vagy vállalatnak – például lemezkiadónak vagy filmstúdiónak), akik aztán a szerzői jogok tulajdonosaivá és kezelőjévé válnak.
Szerzői jogok megsértése:
A „jogsértés” itt alapvetően a jogok áthágását jelenti. Az Egyesült Államok törvényei szerint (más országok törvényei némileg eltérhetnek, de az alapelv ugyanaz) a szerzői jogok megsértése akkor következik be, amikor valamely, szerzői jogok által védett művet a szerzői jog tulajdonosának engedélye nélkül reprodukálnak, terjesztenek, adnak elő, jelenítenek meg nyilvánosan, vagy abból valamely „származékos” művet (egy vagy több már létező művön alapuló művet) készítenek, kivéve, ha fennáll valamilyen jogi felhatalmazás (például tisztességes használat, lásd alább). A szerzői jogok megsértésének elkerülése érdekében ne használd valakinek szerzői jogok által védett műveit az engedélye nélkül sem az élő Twitch-közvetítéseidben, sem a korlátlanul megtekinthető videóidban, a klipjeidben, a hangulatjeleidben vagy a csatornaoldalaidon.
DMCA-értesítések:
Ha a szerzői jog tulajdonosa úgy véli, hogy szerzői jogok által védett művét valaki valamely online szolgáltatás (például a Twitch) használatával az engedélye nélkül reprodukálja, adja elő, jeleníti meg stb., akkor ő vagy valamely meghatalmazott ügynöke értesítést küldhet a szolgáltatásnak az állítólagos jogsértésről, amit esetenként „DMCA-értesítésnek” vagy „levételi kérelemnek” is neveznek. Az online szolgáltatás ezután jogilag köteles az állítólagosan jogsértő anyagot eltávolítani vagy letiltani, és az incidenst az ismétlődő jogsértésekre vonatkozó szabályzata értelmében feljegyezni.
Ha a Twitch egy teljes és érvényes DMCA-értesítést kap, amely azt állítja, hogy az általad közvetített vagy feltöltött valamely tartalom sérti a jogtulajdonos szerzői jogait, a Twitch egy e-mailben tájékoztat téged az értesítésről és az ezzel kapcsolatos lehetőségeidről. Ezt az információt a tartalomkészítői irányítópulton is megtalálod. A Twitch egy szerzői jogi megrovást is kiad a fiókodra.
Ellenbejelentések és visszavonások:
Ha úgy gondolod, hogy a jogtulajdonos vagy az ügynöke tévedés vagy téves azonosítás következtében küldött DMCA-értesítést a Twitch-nek, a következőket teheted:
- Megkérheted a bejelentőt, hogy vonja vissza az értesítést (a Twitch megadja a bejelentő e-mail-címét).
- Ellenbejelentést küldhetsz a Twitch-nek. Az ellenbejelentésre a bejelentő jogi lépéseket tehet, ezért az ellenbejelentés megküldése előtt mindenképp győződj meg róla, hogy a DMCA-értesítés tévedés vagy téves azonosítás következtében érkezett.
Ha a bejelentő visszavonja az értesítést, vagy ha egy megfelelő ellenbejelentést küldesz be, a Twitch eltávolítja a szerzői jogi megrovást a DMCA-értesítésről, és lehetőség szerint visszaállítja a vélelmezetten jogsértő tartalmat.
Ismétlődő jogsértési szabályzat:
A felhasználók által létrehozott tartalmak megosztását lehetővé tevő egyéb online szolgáltatásokhoz hasonlóan a Twitch is a globális szerzői jogi törvényeknek megfelelően működik, amelyek megkövetelik az „ismétlődő jogsértők” fiókjainak megszüntetését. Ha a Twitch egy, az általad megosztott tartalmakat megjelölő DMCA-értesítést kap, a csatornádra az ismétlődő jogsértésekre vonatkozó irányelveink értelmében egy szerzői jogi megrovást kapsz. Bár a szerzői jogi megrovások bizonyos idő elteltével elévülhetnek, az ismétlődő jogsértőkre vonatkozó irányelvünk szerint a fiókot 3 megrovás után megszüntetjük, ezért alaposan tekintsd át a kapott DMCA-értesítéseket, hogy megtudd, hibáztál-e, és megtedd a szükséges lépéseket, hogy ne forduljon újra elő.
Tisztességes használat és tisztességes eljárás:
A tisztességes használat és a tisztességes eljárás olyan jogi alapelvek, amelyek esetenként lehetővé teszik szerzői jogok által védett művek korlátozott felhasználását a szerzői jog tulajdonosának engedélye nélkül. Gyakori példa erre az Egyesült Államok törvényei szerint szerzői jogok által védett művek használata kritika, kommentár, híradás, oktatás vagy paródia céljával. Számos ország és régió nem ismeri el ezeket az elveket, és az ezekre biztosított védelem esetenként csekély. Ne feledd, hogy a tisztességes használat és a tisztességes eljárás védekezések, amelyeket a bíróságon lehet felhozni, de nem akadályozzák meg, hogy a szerzői jogok megsértése miatt bepereljenek. Az olyan szolgáltatásokban, amilyen a Twitch is, nem akadályozzák meg, hogy a tartalmadra egy kezdeti DMCA levételi értesítés érvényes legyen.
Összefoglalás:
A szerzői jogi törvényekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók megismerésével felkészülhetsz, hogy olyan tartalmakat hozz létre és ossz meg a Twitch-en, amelyek az alkotók jogait tiszteletben tartják. Ne feledd, hogy ez a cikk nem jogi tanács, és ha nem vagy biztos benne, hogy valamely, a te vagy valaki más szerzői jogok által védett műveit érintő adott helyzetben mit tegyél, konzultálj egy, a szerzői jogokra és a digitális médiajogra szakosodott jogi szakértővel.